Jelenlét

Ma ismét főzés közben voltam legközelebb az Úrhoz.
Énekelni kezdtem közben. Ez felújított szokásom. Mert közben hamar Istenhez rendezi a gondolataimat a dalok szövege és dallama. És most csupa Oltári szentséget dicsőítő dal jutott először eszembe. Ugyan becsúszott közéjük egy Salve Regina is, de nem hinném, hogy rontott az összhatáson... :-) Olyan boldog voltam, hogy az Oltáriszentségre gondolhattam. Még láttam is lelki szemeim előtt az oltáron kitett Szentségházat, s benne a hófehér Valóságot. Ekkor egy lelki széllökéstől sugallva, a lelki szemeim előtt megjelent Szentséges Jelenlétbe helyeztem magamat.
A zarándok útjának térképe
A megváltásról kezdtem néhány gondolat erejéig gondolkozni. Mostanság gyakran eszembe jut. Főleg, mióta láttam A zarándok útját. Úgy érzem magam, mint Reményteljes, aki az Isten felé fordult, imádságban találkozott vele, de még mindig a Hiúság Vásárában várakozik arra, hogy valakivel elinduljon az úton a Mennyei Város felé. Az én Kereszényem meg most épp a Csüggedés Mocsarában van, így még várnom kell rá, míg a városba ér...
De addig is, míg végleg megadatik nekem, hogy választ kapok a kérdéseimre, szívesen időzöm az Ő Jelenlétében. Ezt semmiért nem cserélném el.
Bizony, volt idő, amikor azt gondoltam, ha a monarchia idejében élek, talán református vagy evangélikus lennék, a hazahűség miatt. Ma már úgy gondolom, nem tudnék protestáns lenni. Annyira hiányozna a Jelenlét a kenyér és bor színei alatt. Boldog vagyok, hogy az Úr ide helyezett engem. Bár nagyrabecsülöm, s kissé irígylem protestáns testvéreink Szentírás ismeretét. Mégis oly furcsán esik nekem, amikor nem kell a protestáns templomban letérdelnem, mert nincs tabernákulum, s benne az állandó Jelenlét.

Uram, dicsőség a Te Szent nevednek! Engedd, hogy örökmécs lehessek, mely örökké pislákolja a Te Szent Jelenlétedet testem és lelkem templomában. Amen.

Megjegyzések

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Hivatás- és méltóságtudatos öltözködés, smink 1. - Keresztény lányok, nők és a világi divat

Egy guru vagy Jézus? - Tanúságtétel a jóga és a kereszténység összeférhetetlenségéről

Intimitás a keresztény kapcsolatban 6. - Eszközök a tisztaság megőrzéséhez