Bejegyzések

Bejegyzések megjelenítése ebből a hónapból: 2010

A Fény éjszakája

Kép
Faragott tök pofi...

Nem tudom, kedves Olvasóm, te mit gondolsz a Halloweenről. Én ki nem állhatom. 
Régebben a tanúságtevésnek egy lehetősége volt az számomra, hogy amikor invitáltak Halloween buliba, a régi haveri társaságomban én mindig kijelentettem, hogy nem ünneplem a Halloweent. Én a Mindenszenteket ünneplem. Úgy is, mint keresztény és úgy is, mint magyar. Egyáltalán nem tetszik ez a hirtelen térfoglalás, amit ez a sötét ünnep véghezvitt hazánkban. Nem elenyésző mértékben azért is írattam a lánykámat katolikus óvodába, hogy ne kerüljön be még véletlenül se a gyermekeim tudatába. Mi is ez a Halloween? A Mindenszentek előéjszakáján, október 31-én ünneplik és a neve az All Hallow's Eve-ből származik, mely jelzi a Mindenszentek ünnephez való kötődését. De ha elolvassuk a Wikipédia szócikkét (vagy az angol nyelvű Wikipedia szócikket) ezzel találjuk szembe magunkat: "A halloween az angolszász országokban a boszorkányok, kísértetek és egyéb szellemek ünnepe...". Semmi köze…

Hastáncról keresztényként

Kép
Mivel szülés után kilóim megszaporodtak, s ez bizony több szempontból is gondot jelent, épp azon vagyok, hogy megszabaduljak tőlük. Nem kezdek eszeveszett diétába, mert nem hiszek benne, hogy használ. Kb. 2 év alatt halmoztam fel ezt a mennyiséget, így én adok magamnak 1 évet a visszafejlesztésre. Az első 9 hónap tabu volt a szoptatás miatt, de most már szabad a pálya. Odafigyelek, mit eszem, és megpróbálom a gyomromat a kevesebb ételhez hozzászoktatni, több-kevesebb sikerrel. Egyébként van egy tuti módszerem, bár még nem szabadalmaztattam. A mindenből csak 1 tányér. Tehát a fogásokból 1-1 tányér, nem több (és nem agyonpakolt, hanem normális tányérnyi adag...). És lassan enni! Szépen, kényelmesen. Akkor az az 1 tányér (ha a gyerekek párszor megzavarnak, akkor csak a fele) is lakatató... Igen, 20 perc kell a teltségérzés kialakulásához. Az édességek meg csak csínján... mennének, ha lenne nekem elég erőm ellenállni pl. a Cantuccininak a reggeli kávém mellé...
De az egész nem ér semmit, …

Amivel a mai lányokat etetik, avagy mivel kábít a Twilight

Kép
Amikor először hallottam a Twilight sagaról, egy riport műsorban szólaltak meg különböző hangok. Azt ecsetelték, azért a fiatal lányok kedvence, mert a férfi főhős, Edward Cullen - aki mellesleg vámpír - lovagias, aki visszafogja magát és nem ront ajtóstul a háznak, azaz a női hősnőnek, Bellának. A média úgy adja ezt el nekünk, mint a fiatalok önmegtartóztató magatartásának reneszánszát. A lányok végre ki merik mondani, romantikus lovagról álmodoznak, aki nem él vissza a szűz hölgy helyzetével.
Tévedés ne essék, én igen is vágyom arra, hogy a fiatalok felfedezzék újra a tisztaság, önmegtartóztatás és szentségi házasság karizmáit, és üdvrivalgásban törnék ki, ha az Egyházon belül és kívül az volna a tendencia, hogy a fiatalok visszatérnek ezekhez az értékekhez.
De maga a Twilight egyáltalán nem erről szól. Az Alkonyat hőse azért bánik porcelánbabaként szerelmével, mert az ő szuper vámpírerejével bármikor összeroppanthatja őt, ha nem vigyáz rá. Azonkívül állandóan ott van a kísértés, ho…

Nem félünk a farkasembertől, avagy vámpírtörténetet csak angolul

Ha régen az ember lánya valami oknál fogva vámpírt akart látni, olvasni, például Drakula grófot, vagy Nosferatut, horrorfilmet kellett néznie, a horror tárgykörébe tartozó könyvet forgatnia.
Ha ma vámpíros könyvet keresünk, fix, hogy a fantasynél, vagy az ifjúsági irodalomnál megtaláljuk. Illetve, ha vámpíros filmet nézünk, akad ám tiniváltozat is belőle, lásd Buffy, a vámpírok réme... És ez a farkasemberekre is ugyanígy áll...
Mi történik itt tulajdonképpen? Hát nem furcsa, hogy ami régen horror volt, az most fantázia, ami régen 18 éven felüli téma volt, az most a fiatalok kedvence? Mert mi is történt itt? Hát nem más, mint hogy megjelentek a szeretni való vámpírok. Mint amilyen a tinilányok kedvence, a Twilight saga Edwardja. Nem titkolom, pont most olvasom a New Moont, azaz a második részt Stephenie Meyer Alkonyat quadrológiájából. Angolul természetesen, két kézenfekvő okból. Egy, így gyakorlom az angolt, hiszen a Twilight egy könnyed, szórakoztató olvasmány. Nyugodtan nevezhetnénk…

Jelenlét

Kép
Ma ismét főzés közben voltam legközelebb az Úrhoz.
Énekelni kezdtem közben. Ez felújított szokásom. Mert közben hamar Istenhez rendezi a gondolataimat a dalok szövege és dallama. És most csupa Oltári szentséget dicsőítő dal jutott először eszembe. Ugyan becsúszott közéjük egy Salve Regina is, de nem hinném, hogy rontott az összhatáson... :-) Olyan boldog voltam, hogy az Oltáriszentségre gondolhattam. Még láttam is lelki szemeim előtt az oltáron kitett Szentségházat, s benne a hófehér Valóságot. Ekkor egy lelki széllökéstől sugallva, a lelki szemeim előtt megjelent Szentséges Jelenlétbe helyeztem magamat.
A megváltásról kezdtem néhány gondolat erejéig gondolkozni. Mostanság gyakran eszembe jut. Főleg, mióta láttam A zarándok útját. Úgy érzem magam, mint Reményteljes, aki az Isten felé fordult, imádságban találkozott vele, de még mindig a Hiúság Vásárában várakozik arra, hogy valakivel elinduljon az úton a Mennyei Város felé. Az én Kereszényem meg most épp a Csüggedés Mocsarában van, így…

Ami Istenhez kapcsol

Kép
Mostanság szinte kizárólag a lányaimnak énekelek. Altatót, különböző gyerekdalokat, és bánat elleni gyógyírt. Szerencsém van. Sok jó dalt szeretnek. Cicukám altalójának nincs nagy palettája. Általában 2-3 (vagy inkább 2-4) dal közül szokott kérni. A nagy kedvenc a Kaláka egyik megzenésített Weöres Sándor verse, a Nyári este.

Árnyak sora ül a réten.
Nyáj zsong be a faluvégen.
Zúg-dong sűrű raj a fákon. 
Békák dala kel az árkon.


Bim-bam! torony üregében
érc-hang pihen el az éjben.


Csillag süt a szeder-ágra.
Lassan jön a pásztor álma.
Rezgő-fű a feje alja.
Nyár-éj ege betakarja.


Bim-bam! torony üregében érc-hang pihen el az éjben.
Nekem erről mindig egy létező idill jut eszembe. Alsópetény. Apám háza. Nyár, éjszaka, tücsökmuzsika. A pillék és szúnyogok a lámpaoszlop fényében tolonganak. A békák kuruttyolnak, a ház melletti árokból fölkapaszkodik a hangjuk az emeleti szobába, ahol éppen alszik a család. A gyerek szuszog, a férj fordul - nyikordul az ágy fája. Én az ablak előtt állok. Osonó macskákat, …

2 in 1

Nem is egy, de két bejegyzés is ide kívánkozik. Íme:

Jézus mondta
... a mai evangéliumban:
"Nem azt kérem  tőled, hogy vedd  el őket a  világból,  hanem hogy  óvd  meg őket  a  gonosztól."
Ebből kiderül, a mi feladatunk nem az, hogy kivonuljunk a világból, elkülönült közösséget alkotva, hanem hogy a világban hirdessük Jézust. Az Egyház misszió (is). Mégis, ha meg is torpanunk, látván a világot, és megremegünk, hogy ez a világ szétszed bennünket, az Atya megvéd minket a gonosz cselszövésétől. A kereszténység nem klubdélután. A kereszténység küldetés - Istentől rajtam keresztül feléd.


Sokat fejlődtél
Volt annak idején egy haveri kör, ahová eljártam. Tagja volt egy lány, aki amellett, hogy novellákat írt, rajzolgatott is. De eme rajztudása igencsak gyerekcipőben járt. Büszkén mutogatta meg nekem és másoknak kreálmányait. Én mindig így dicsértem: Gratulálok, sokat fejlődtél! Ez az illető ilyenkor rendre bosszankodni kezdett. Megkérdeztem, miért. Azt mondta, azért mert ez úgy hangzik, …

Isten mindig felülmúl

Kép
Anyaéletem egyik legnehezebben megszokható része, hogy tervezek valamit, és legtöbbször nem úgy alakul. Mert KÖZBEJÖN VALAMI. Példának okáért vegyük a következő jelenetet. Az ember lánya már indulna, a család apraját-nagyját felnyalábolta, s épp nyitná az ajtót, amikor megcsapja orrát az ismerős illat... vagy inkább szag... És az ember már tudja, nem ússza meg. Itt muszáj lesz vetkőztetni, mosdatni, pelenkázni, öltöztetni. És csak ennyit legjobb esetben. Persze már olyan gyakorlott vagyok, hogy ez csak + 5 percet vesz igénybe. No igen. De általában csőstül jön a baj... Valamelyik gyereknek, vagy az aktuális frissen pelenkázottnak, vagy a másiknak eszébe jut valami. Vagy nekem, hogy a mobilom otthon maradt. Vagy a változatosság kedvéért minden óvintézkedés ellenére a macska szökik ki... És még azt mondják az otthon lévő édesanyák élete egyhangú... :-)
Szóval, ahhoz is hozzá kellett szoknom első lányom születése után, hogy szentmisére eljutni sem egy olyan dolog, ami biztonsággal kivite…